Loading...

Rólam

Semmi sem idegen tőlem, ami emberi. Terentius

  

Szenvedélyesen érdekel a világ, és ami mögötte van. Mindig is csodálattal töltött el az élet, benne az emberek, és az ő belső világuk. Az ösztöneik csakúgy, mint a magasabbra való törekvésük. Gyerekkoromtól kezdve érdekeltek a vallások, a jó és a magasabbrendű, de erős vagyok és harcias, és az alsóbb világokat szintén vehemensen tapasztaltam meg. Ittam és drogoztam, majd leszoktam és erről könyve(ke)t írtam. Dolgoztam marketingesként és művészeti rendezvények szervezőjeként, saját vállalkozásban, multiknál és alapítványoknál. Filozófiát tanultam és pénzért verekedtem. Kötődtem, szerettem, és veszteségeket szenvedtem el. Egyszóval, magam is megjártam a hadak útját, azaz kellő saját tapasztalatot szereztem a traumák, a gyermek- és kamaszkori viselkedészavarok, a párkapcsolati problémák és a függőségek terén.

Szenvedélybeteg személyiség – nem akarom, hogy mentségemül szolgáljon, de ha ezt takargatom és nem vállalom fel, akkor soha nem lehetek a helyemen, és a “furcsaságaimra” sincs magyarázat. Mélyen ismerem és megértem az ilyen személyiségstruktúrájú embereket, a párkapcsolattal küszködőket, a kapunyitástól pánikolókat, az életük közepén elakadtakat, és azokat, akik sodródnak az életben.

Filozófiai, azon belül is az egzisztencializmusra vonatkozó érdeklődésemet jól egészítik ki a család-rendszer terápia és a mentálhigiénés segítő képzéseken megszerzett tanulmányaim, hiszen végül is mind ugyanazt a kérdéskört járja körbe: kik vagyunk mi, mi az életünk értelme, és főleg, kik vagyunk mi egymás tükrében? 

Írásokat a itt és a facebook oldalamon találsz.

 
  • Kompetenciáim
  • Végzettségek
  • Írások, megjelent könyvek

Mi a segítő beszélgetés?

A mentálhigiéné a lelki egészségvédelem területe, ahol a legfőbb cél a pszichológiai prevenció. Mentálhigiénés szakemberként tehát a lelkileg egészséges, ám aktuálisan nehéz élethelyzetbe jutott embereket segítem.

„A pszichoterapeutának, amint a nevéből is következik, elsődleges feladata a gyógyítás. Ezen a ponton egyszerűen megfogalmazva a pszichoterápia és a mentálhigiéné közti különbséget: a pszichoterápia orvosi értelemben vett betegek gyógyításával foglalkozik, míg a mentálhigiénés segítő a bajbajutott egészséges embereknek segít.” (Vikár-Tomcsányi, 1999.)

Vikár-Tomcsányi: A mentálhigiénés kapcsolat és a pszichoterápiás kapcsolat.Tanakodó. A mentálhigiénés elmélete, a mentálhigiénés képzés, mentálhigiéné az emberek szolgálatában. Tomcsányi-Grezsa-Jelenits (szerk.) MTE és HÍD Alapítvány, Budapest, 1999. (p. 78.)

A rogersi segítő kapcsolatról bővebben itt olvashatsz.

Mi a család-rendszer terápia?

Család-rendszer terapeuta jelöltként szintén nem foglalkozom gyógyítással, hanem a kapcsolatok javításával.

"A család-rendszer terápiát  azokban az esetekben ajánljuk,

  • amikor egy tünet mögött a család működésének zavara sejlik,
  • amikor váratlan, nehéz helyzetek teremtődtek a családban,  és jó lenne valahonnan erőt meríteni,
  • amikor minden megy a maga útján, de mégis nehéz az új életfeladatot teljesíteni, pl gyereket közösségbe engedni, anyának munkát kezdeni, apának pénzt keresni, otthon is lenni..., 
  • amikor a pár intim kapcsolatában zavar támad, megváltoztak igényeik, eltávolodtak egymástól, különböző megoldhatatlannak tűnő szituációk merültek fel stb.,
  • akkor is ajánljuk, ha csak egyéni segítségkérés lehetséges, de a terápiás folyamat a kapcsolódási rendszerre irányul."

forrás: https://www.csaladrendszerterapia.hu/

Itt olvashatsz arról, hogy hogyan hat a családterápia.

  • Filozófia, szabad bölcsészet — Pázmány Péter Katolikus Egyetem, 2014
  • Család-rendszer terapeuta, szupervízióval — Család-rendszer Terápiás Műhely, 2017
  • Mentálhigiénés segítő szak — Károli Gáspár Református Egyetem, 2018
     
     
     

   

Sárkányos lány
Alexandra Kiadó, 2003

 

Hullámvasút
Európa Kiadó, 2006 

 

Lelke Rajta, interjúkötet
Jaffa Kiadó, 2009

 

Anyag a vérben, interjúk
Napkút Kiadó, 2009

   

Egyéb írások
itt, és a facebook oldalamon.